A hála az egyik legértékesebb emberi érzésünk. Aki képes hálás lenni azért, amije van, képes értékelni azt, amit elért, képes hálásnak lenni azoknak, akik mellette vannak, sokkal boldogabb és kiegyensúlyozottabb életet élhet, mint aki erre képtelen. Párkapcsolatunkat különösen megerősítheti, ha hálásak vagyunk a másiknak, és ezt ki is fejezzük a felé. Sokszor hallom, hogy a hála segített visszatalálni a másikhoz, hogy nehéz helyzetben sokat jelentett arra gondolni, mennyire sok szépet és jót éltek át együtt, és a másik iránti hála nagyobb erőfeszítésre késztette a pár tagjait, hogy javítsanak a kapcsolatukon.

„Annál, hogy nincs választási lehetőségem csak az a rosszabb, ha több van” tartja a mondás. Talán így érezhette az a férfi is, aki mindig hosszasan merengett minden döntése előtt. Olyan kérdéseket is rendkívül komolyan vett, amelyeknek látszólag semmi súlya nincs, pl. mit vegyen fel aznap, megszólaljon-e társaságban, ha igen, akkor vicces legyen-e vagy sem. A külső szemlélő számára is bonyolultabb, komolyabb kérdésekben pedig szinte teljesen lemerevedett. Neki egy nyaralás megtervezése már olyan kihívást jelentett, amibe jobb bele sem kezdeni, hiszen ebben „lehetetlen jól dönteni” – mondta.

Szinte bármilyen pszichológiai cikket látni, ahol kommentelési lehetőség van, valaki biztosan beírja, hogy ez csak közhely, ezt mindenki tudja, ehhez minek diploma. A jól megfogalmazott pszichológiai állításokat általában igaznak érzik az emberek, ez az érzés pedig sokakban azt a következtetést alakítja ki, hogy a pszichológia nem más, mint egy kvázi áltudomány, ami a hétköznapi igazságokat tudományosnak látszó köntösben próbálja eladni.

Megbocsánati valakinek fantasztikus tud lenni annak, akinek megbocsátunk, és saját magunknak is. Vannak olyan emberek, akik mindig megbocsátanak a másiknak. Ez a megbocsátás viszont sokszor felszínes. Akik a szeretteiknek, páruknak mindent megbocsátanak, sokszor azért teszik, mert attól tartanak, hogy ha nem sikerül időben elboronálni a feszültséget, akkor abból valami egészen nagy tragédia lesz.

Adott egy jó házasság, két ember, akik hosszabb ideje vannak együtt. Látszólag mindkét fél elégedett, boldogan élnek egymás mellett. Aztán egyszer csak előáll az egyik fél azzal, hogy gondjai vannak a kapcsolattal. „Már nem tudunk úgy beszélgetni, ahogy régen.” „A szex már utópia, alig van, vagy egyáltalán nincs.” „Jelentéktelen dolgokon képesek vagyunk összeveszni.” „Ha csinálnom kell valamit vele, az inkább feladat, mint örömteli időtöltés.” Aztán pedig bedobja a megoldási javaslatot: rájöttem, hogy kalandokra lenne szükségem, szeretnék hódítani, vagy szeretném ha meghódítanának. És ez az a pont, ahol a másik fél végtelenül megijed. “Szent ég, hiszen a férjem/feleségem meg akar csalni, és ezt még el is mondja nekem. Hova lett a társam? Mi lett a személyiségével, hiszen nem ilyennek ismertem meg!”.

Nagyon sokan várják el párjuktól, hogy megossza a Facebook/e-mail stb. jelszavát a másikkal. Férfiaktól és nőktől is hallottam már azt a meggyőződést, mely szerint, ha a párjuk nem osztja meg velük a jelszavait, akkor bizonyára annak oka van. Szerintük az ok bizonyára valami súlyos titok; esetleg még mindig tartja a kapcsolatot az exeivel, vagy még rosszabb: más férfiak, nők után kacsintgat.

A szüleinktől életre szóló mintákat tanulhatunk meg. A legapróbb dolgoktól kezdve, mint: milyen egy ember napirendje, az egészen összetett értékrendig, mint: a társadalomnak hogyan kellene működnie, szinte, mindenre kaphatunk választ, ha a szüleinkre tekintünk. Van, akinek ez elegendő, esetleg kifejezetten egyet is ért vele. Ők akár tudatosan, akár tudattalanul, viszik tovább szüleik szokásait, meggyőződéseit. Vannak azonban olyan mintáink, amiket legszívesebben úgy dobnánk ki, ahogy vannak. Sokan mondják, hogy mindent megtesznek azért, hogy csak ne úgy éljék az életüket, mint a szüleik. Mások – bár szeretnék jobban csinálni – mégis beleesnek abba, hogy megismétlik szüleik hibáját, és ezt észre sem veszik.

A magas önértékelésű emberek – hol tudatosan, hol tudattalanul –, nap mint nap aktívan tesznek azért, hogy az önértékelésük magas legyen. Ugyanez igaz az alacsony önértékelésű emberekre is: nap mint nap tesznek azért, hogy önértékelésüket alacsonyan tartsák.
Az önértékelés tanulható, fejleszthető! Gyakran már pár hét alatt is hatalmas előrelépés érhető el! Ebben a cikkben olyan technikákat, gyakorlatokat veszek sorra, amelyek kiválóak az egészséges önértékelés kialakítására.

Az emberek nagyon sok dologért szoktak irigykednek: a másiknak szebb a barátnője/jobb pasija van, a másik, bár ugyanolyan idős mint én, mégis többet keres nálam, jobb a munkahelye, a másiknak sokkal jobb autója van… A rendszeresen irigykedő ember sokat tesz azért, hogy önértékelése a lehető legalacsonyabb legyen. Az irigykedő ember, miközben irigykedik, összehasonlítja magát másokkal, és módszeresen leértékeli saját teljesítményét.

Az egyik leggyakoribb költői kérdés, amit párkapcsolati csalódás után szoktam hallani, hogy miért vernek át mindig a pasik? A kérdés mögött több feltételezés is van. Feltételezi, hogy mindig átverik a pasik, tehát nem volt és nem is lesz olyan, hogy egy pasi nem veri át. A másik feltételezés, hogy átverik a pasik, azaz valamit megígértek neki, majd azt nem tartották be. A harmadik feltételezés, hogy átverhető vagyok.